Régi Kövek

[Вступление] Az idő suttog a puszták ölén, A kövek őrizik a régi fény... Föld mélye rezdül, sorsunk visszhangja száll, Vágyakozó lelkünk messze hatol és talál... [Куплет 1] Szélfútta síkság, Magyar föld öle, Néma tanúk ülnek, kőből a feje. Ezer év vihara rajta átvonult, De a néma emlék sosem fakult. Attila serege, mint vad óceán, Zúgott a végtelen, aranyló tájon tán. Lovak patája verte a száraz port, Szerte a vészben a szabadság honolt. [Припев] Ó, régi kövek, ti ősi csillagok, Vén sztyeppék vére bennem úgy dobog! Ам хуньли ма хум, эрип хил кулан, Ворнэ-павыл ма хум, сэма щиры ланг. Ázsiai álom, szememben csillanás, Vágyakozó tűzben ég a látomás. Őseim lelke, te kósza szélvihar, Vándorló népünk örök fényt takar! [Куплет 2] Ott hagyták a jelet, egy kóborlós utat, Mit az európai élet már régen elhagyat. De ha nézed a szemet, ott lapul a vágás, A Kelet emléke, egy csendes villanás. Zaurál hegyei, a végtelen tág tér, Bőrödbe égett a fagy és a dél-dél. Nem vagyunk csak test, mi kóborló álmok, A kövek beszélnek, sorsunkat hálók. [Припев] Ó, régi kövek, ti ősi csillagok, Vén sztyeppék vére bennem úgy dobog! Ам хуньли ма хум, эрип хил кулан, Ворнэ-павыл ма хум, сэма щиры ланг. Ázsiai álom, szememben csillanás, Vágyakozó tűzben ég a látomás. Őseim lelke, te kósza szélvihar, Vándorló népünk örök fényt takar! [Куплет 3] Hiába a palota, a modern kő és fém, Lelkemben lovasok, a puszta mély remén. Bár a nyelvet másra cserélte a hajdani kor, De a vérben még ott lüktet az ős-kód, a hon. Együtt a néppel, ki sztyeppről érkezett, Hordozzuk a múltat, mint arany ékszereket. A kövek éberek, a fűszál újra nő, Mi vagyunk az ősök, az örök visszatérő. [Припев] Ó, régi kövek, ti ősi csillagok, Vén sztyeppék vére bennem úgy dobog! Ам хуньли ма хум, эрип хил кулан, Ворнэ-павыл ма хум, сэма щиры ланг. Ázsiai álom, szememben csillanás, Vágyakozó tűzben ég a látomás. Őseim lelke, te kósza szélvihar, Vándorló népünk örök fényt takar! [Заключительный припев] Ó, régi kövek, ti ősi csillagok, Vén sztyeppék vére bennem úgy dobog! Ам хуньли ма хум, эрип хил кулан, Ворнэ-павыл ма хум, сэма щиры ланг. Ázsiai álom, szememben csillanás, Vágyakozó tűzben ég a látomás. Őseim lelke, te kósza szélvihar, Vándorló népünk örök fényt takar! Ó, régi kövek, ti ősi csillagok, Vén sztyeppék vére bennem úgy dobog! Ам хуньли ма хум, эрип хил кулан, Ворнэ-павыл ма хум, сэма щиры ланг. Ázsiai álom, szememben csillanás, Vágyakozó tűzben ég a látomás. Őseim lelke, te kósza szélvihar, Vándorló népünk örök fényt takar! [Завершение] Szél szaván szárnyal a messzi múlt, Kőbe írt vágyunk sosem némult!.. Zaurál völgye és a puszta rend, Ősi vérünkben a szabadság csend...