Sajnálom, nem ez a sors

[Куплет 1] Az esti kávézóban halványul a régi fény, Kővé vált kéz szorít, s a hideg átjár engem rég. Csak hamvakat szítunk, a szó már fojtó, kemény, Egy ördögi kör ez, a végén üres a mindenség. Te álmodozó vagy, én hűvös, józan ész, A kalitkánk szűk, már alig jut nekünk levegő. A sors ketyegő órája kegyetlenül vész, Elcsitult már bennünk a vágy s az utolsó erő. [Припев] Sajnálom, nem ez a sors, rossz irányt vett a szál, A bor kihűlt a pohárban, akárcsak a remény. Hiába keresünk utat, ha a múltunk megáll, És égő hidunk mögött csak a füst száll szerteszét. Sajnálom, nem ez a sors, két üstökös, távoli tűz, Az ütközésünk néma, a vákuum nyeli el. Álmaink csalókák, a lélek oly messzire űz, S a fényünk a vad hiúság sötétjében hal el. [Куплет 2] Emlékszem még rád, mosolyod meleg volt, de régen, A büszkeség keresztje súlyosabb mindenkinél. Fáradtak vagyunk, csak árnyak az éj mélyében, Összetörünk majd, ha a sötét éj szele kél. Te vallomást kérsz, én az igazat faggatom még, De vita köztünk csupán a némaság hídja lett. Ez a tűz, ez a csillogás, mind csak üres kényszerkép, S a sors, amit érdemlünk, magányos végzetet vet. [Припев] Sajnálom, nem ez a sors, rossz irányt vett a szál, A bor kihűlt a pohárban, akárcsak a remény. Hiába keresünk utat, ha a múltunk megáll, És égő hidunk mögött csak a füst száll szerteszét. Sajnálom, nem ez a sors, két üstökös, távoli tűz, Az ütközésünk néma, a vákuum nyeli el. Álmaink csalókák, a lélek oly messzire űz, S a fényünk a vad hiúság sötétjében hal el. [Куплет 3] Holnap elutazom, az asztalon a kulcsom vár, Ne sírj, ez a vég, egy festmény, mi messzire hull. A hamuban szerelmünk már csak porszem, sivár, Gróf és grófnő voltunk, de a szerepünk elsimul. Ne gyötörjük búcsúval a fáradt szív dobbanását, A szürke hajnal tükre csak unalmas látványt ad. A sors meghozta a végleges, csendes lezárását, S a kérdésre választ már senki nem ígérhet utat. [Припев] Sajnálom, nem ez a sors, rossz irányt vett a szál, A bor kihűlt a pohárban, akárcsak a remény. Hiába keresünk utat, ha a múltunk megáll, És égő hidunk mögött csak a füst száll szerteszét. Sajnálom, nem ez a sors, két üstökös, távoli tűz, Az ütközésünk néma, a vákuum nyeli el. Álmaink csalókák, a lélek oly messzire űz, S a fényünk a vad hiúság sötétjében hal el. [Переход] Oly furcsa, hogy ily idegenek lettünk mi most, A közönyös esőben állunk, s áztat a csend. A fényt magunk öltöttük, s ez most már oly mostoha poszt, Elégetjük azt, ami még belül égett s ment. [Финальный припев] Sajnálom, nem ez a sors, rossz irányt vett a szál, A bor kihűlt a pohárban, akárcsak a remény. Hiába keresünk utat, ha a múltunk megáll, És égő hidunk mögött csak a füst száll szerteszét. Sajnálom, nem ez a sors, két üstökös, távoli tűz, Az ütközésünk néma, a vákuum nyeli el. Álmaink csalókák, a lélek oly messzire űz, S a fényünk a vad hiúság sötétjében hal el. [Завершение] Hadd hallgasson a város, a fájdalom mélyre száll, Ne írj pontokat oda, hol a vers véget ért. Így nyugodtabb minden, a szabadság újra talál, Csak az emléked fáj, mint egy kéz, ami már nem enyém...