Hunok Pannóniában

[Вступление] Kelet szélén dübörgő zúgás, Felkavart por, nem lesz már békesség. Hatalmas motor, vérző indulás, A Pannóniai mezőn nincs kegyelem, nem. [Куплет 1] Ották az árkot, a régen látott lovak, Most fémből vasból száguldanak szilajon. Tűz jön a kipufogóból, a lelkük rabok, Nem ismernek utat, csak a szabad pusztát nagyon. A Naplemente vörösre festi az eget, A hírük előre robog, mint a vak ár. Már érzed a rezgést, az éles metsző eget, Az agyarak csörögnek, üvöltik a kár. [Припев] Hú, hú, a Hunok dübörögnek! A Hang dübörög, a mély basszus megöl! Asebességben ők élnek, ők nőnek! Ez az ő uralmuk, ez az ő közeli föld! [Куплет 2] Nem számít az ér, nem számít a falu, Csak a vágtató gépek moraja szól. A szemekben ősi harag ég, ahogy hajnal, Az autók mögött fut a futótűz árja hol. Bőrükön nap, a kezükben már a kar, A sorsot maguk szabják, nincs mire várni. Minden utcát megrostálunk, minden táv, A föld remeg, alattuk jönni fog a pára. [Припев] Hú, hú, a Hunok dübörögnek! A Hang dübörög, a mély basszus megöl! Asebességben ők élnek, ők nőnek! Ez az ő uralmuk, ez az ő közeli föld! [Куплет 3] A régi urak remegnek a trónon, Látják a sötét felhőt, a vész harsonáját. A Húros mélyek dübörögnek a tónon, Elveszett a béke, nem kell az imádság. Az alagút vége sötét, nincs remény, A gépeik lángolnak, az ég is tőlük. Minden fal megrogyik, szétomlik a vény, Ez a Hunok kora, a pusztító zúgók. [Припев] Hú, hú, a Hunok dübörögnek! A Hang dübörög, a mély basszus megöl! Asebességben ők élnek, ők nőnek! Ez az ő uralmuk, ez az ő közeli föld! [Переход] A szél sír egy dallamot a füstben át, Mégis a sebesség az egyetlen parancs. Az ősi földön ma új dicsőség jár, A motorok visszhangja zúgón táncol, lángol, áz. [Заключительный припев] Hú, hú, a Hunok dübörögnek! A Hang dübörög, a mély basszus megöl! Asebességben ők élnek, ők nőnek! Ez az ő uralmuk, ez az ő közeli föld! Hú, hú, a Hunok dübörögnek! A Hang dübörög, a mély basszus megöl! Asebességben ők élnek, ők nőnek! Ez az ő uralmuk, ez az ő közeli föld! [Завершение] Ez az övék lett a föld, a Pusztaság új ura, A naplementében még lobog a láz. Hamarosan már csak por maradt, s szomorú, Gunnok Pannóniában, örökre elvesztve táz!